Ebben a cikksorozatban szeretném bemutatni a különböző népek és kultúrák bölcsességét, amire már hosszú idő óta szert tettek az egészség megőrzése vagy gyógyítás területén, és amit széles körben használnak. Olyan egyedi tapasztalásokat gyűjtök itt csokorba, amivel egy kalandos világkörüli útra hívlak benneteket, hogy bemutassam, milyen sokfélék is vagyunk, és minden népnek megvan az öröksége, amiből tanulhatunk. Gyertek velem erre az utazásra az ízek és az egészség színes kincseinek felkutatására!

Első állomásunk Görögország. Talán sokan tudjátok, hogy az egyik görög szigeten Kos-szigetén született Hippokratész (Kr.e 460), az orvostudomány ókori megalapozója, a kószi orvosi iskola vezetője, amit Kre. 444-ben alapított itt. Kórházának maradványai ma is láthatók a szigeten. Itt bukkantam rá egy ókori feliratra egy kövön, amely egy emésztési problémákkal ott gyógyult férfi köszönetnyilvánítása volt. Kizárólag barna kenyeret, sajtot, és petrezselymet fogyaszthatott a kúra során és felépült.

népek tudása

Egy másik görög sziget Ikaria-szigete arról nevezetes, hogy nagyon sok a száz év feletti lakója, és 8-10 évvel hosszabb ideig élnek a lakói, mint az amerikaiak. 4x nagyobb eséllyel érik el a 90 éves kort, mint az USA lakói. A tudósok ma már részletesen vizsgálják ennek okait, és mára egyetértenek abban, hogy a táplálkozásuknak jelentős szerepe van ebben. Egy helyi görög orvos Ilias Leriadis így fogalmazta meg a hosszú életük titkát:

“itt az emberek későig maradnak fent, későn kelünk és napközben is pihenünk. Itt senki sem hord órát, és egyetlen óra sem működik rendesen. Amikor valakit meghívsz ebédre az jöhet reggel tíz órakor, de este hatkor is. Egyszerűen nem érdekli őket hány óra. A gazdagság és a pénz sem érdekli őket. Amikor kulturális vagy vallási ünnepre készülünk, az emberek pénzért vásárolják meg a bort és az élelmet. Ha marad pénz, azt a szegényeknek adják. Ikária nem az a sziget ahol az “ÉN” szót használják. Ikária az a sziget, ahol csak a “MI” szót használják.”

A helyiek naponta isznak gyógyfüvekből készített teát is, amihez zsályát, gyermekláncfüvet, mentát és rozmaringot használnak.

Statmatis Moraitist esete bejárta a világsajtót, mivel tüdőrákkal diagnosztizálták az orvosok, akik csupán hat hónapot jósoltak számára, azonban miután az Amerikai Egyesült Államokból visszatért szülőhazájába Ikariára teljesen meggyógyult. A gyógyulása hírét szerette volna 25 év múlva megosztani amerikai orvosaival is, ezért visszautazott az Egyesült Államokba, azonban a jó hírt már nem tudta átadni, mivel orvosai meghaltak.

Mit is tartalmaz a szigetlakók étrendje? Sok-sok saját maguk által termesztett zöldséget: borsót, burgonyát, paradicsomot stb. Minden étkezésük alapja a friss zöldség, és gyakran grilleznek olívaolajon, kecsketejet isznak.

A görögök már az ókor óta számos olyan alapanyagot fogyasztanak rendszeresen, amit a mai orvostudomány is igazoltan az egészségmegőrző és jótékony hatásai miatt elismer.

Ilyen például az olívaolaj. Természetes antioxidánsokban gazdag: E-vitamin, K-vitamin, ezen kívül  esszenciális telítetlen zsírsavakat tartalmaz. Az olívaolaj őshazája Görögország, és ma is itt a legnagyobb az egy főre eső fogyasztása, 24 liter/fő. A kutatások bizonyítják, hogy a Földközi tenger partján fekvő országok lakóinál jóval alacsonyabb a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők aránya. Kutatások alapján napi 2 evőkanál olívaolaj fogyasztását javasolják.

Visszatérve azonban az ikariaiak hosszú életére, láthatjuk, hogy az étrenden kívül életvitelükben is számos olyan lényeges tényező van, amelynek hosszú életüket köszönhetik. Nem kelnek korán, nap közben is pihennek. A helyben termelt egészséges alapanyagokból főznek. A szabadlevegőn dolgoznak a kertjükben. A bűnözés alacsony, a közösség összetartása azonban magas, mert mindenki ismer mindenkit. Este bort és hegyiteát isznak a barátokkal, vasárnap pedig templomba mennek. Ikárián az ember nincs egyedül.

népek tudása

Ha most nincs is lehetőségünk a görög tengeri szellőt és napfényt élvezni, elkészíthetjük azonban az autentikus görög salátát:

Hozzávalók:

2 nagy paradicsom

1 nagyobb uborka

1 zöldpaprika

1 nagy lilahagyma

szárított vagy friss oregano

kb. 20 szem görög olívabogyó

vörösborecet

20 dkg Feta sajt

Elkészítés: a paradicsomot vágjuk cikkekre, az uborkát pucoljuk meg, és vágjuk szeletekre, a zöldpaprikát karikázzuk fel, a lilahagymát szintén vékony szeletekre vagy karikákra vágjuk, az olajbogyókat aprítsuk kisebb darabokra. az összes zöldséget helyezzük egy nagyobb tálba, szórjuk meg sóval és oregánóval, és öntsünk rá vörösborecetet. Hagyjuk 10 percig állni, majd keverjük hozzá a kockákra vágott feta sajtot. Pirított kenyérrel önálló fogásként is tálalhatjuk Locsoljuk meg eredeti görög extra szűz olíva olajjal.

Egy pohár fehérbor illik hozzá.