Érzékelésünk, tapintásunk működése is rendkívül összetett kincsesbánya, amire érdemes rácsodálkoznunk időnként. Bőrünk ugyanis a legnagyobb felületű érzékszervünk, területe kb. 175 cm2. A bőrben mintegy 200 ezer érzőidegrost található.

Elgondoltátok, hogy ez olyan, mintha egy Debrecennyi lakosság figyelne a bőrötökön, az alig 2 négyzetméteren, hogy jelezze, ha valami kellemes ér vagy támadás fenyeget benneteket?  

A magzati fejlődés során ez az érzékszervünk alakul ki először, már 8 hetes korban. A magzat kb. 3 cm ilyenkor, és érintésre mozgással reagál. A többi érzékszerv csak később indul fejlődésnek: előbb a hallás szervei alakulnak ki, majd ezt követően a látáséi. A magzat az anyaméhben már a fejlődése során szájával és kezével szerez tapasztalatot környezetéről.

Kicsit később a kisgyermekkorban is azt láthatjuk, hogy a gyermek első számú felfedező érzékszervei a tapintó eszközei. Mindent megfog, illetve a szájába vesz. Mivel bőrünkön az érzékelést biztosító idegsejtek nem egyenletesen oszlanak el, hanem változó sűrűséggel, a legsűrűbben az ajkakon, a nyelven, az ujjvégeken, talpakon. Ez az oka tehát annak is, hogy a világgal való ismerkedéskor a kisgyermek ezeket a testrészeit használja, szájba veszi, megtapintja a dolgokat.

A tárgyak felületének tulajdonságait látásunk révén csak akkor tudjuk megbízhatóan megítélni, illetve a textúrájukat azonosítani, ha már ismerjük az adott tárgyat, vagyis korábban már módunk volt megérinteni ilyen vagy hasonló felületet. Így szerzünk tapasztalatot a tárgy hőmérsékletéről, keménységéről, felületi simaságáról vagy érdességéről, nedvességtartalmáról. A tapintás segítségével más érzékszerveink hiányát vagy csökkent működését is kompenzálni tudjuk, például gondoljunk csak a Braille-írásra, amit a vakok számára fejlesztettek ki.

A tapintás, érintés fogalmak használatakor elsősorban mindig a kezünkre gondolunk, pedig tulajdonképpen az egész testünkön érzékelünk, és ennek nemcsak tapintási funkciója van; szerepe van a testtartásban, a járásban (például a talp letételének jelzésében), a védekező reflexekben, a mozdulatok szabályozásában, valamint a személyes tér kialakításában is.

A bőrérzékelés alapvetően három érzékfajtát jelent: mechanikai, hő-, illetve károsító ingerek felvételét. A bőrünkben található érzékelő receptorok többfélék: Ruffini-testek, Merkel-korongok, Meissner-testecskék, Pacini-testek, Krause-féle végtestek, szabad idegvégződések a sejtek között. Mindegyik más-más sebességgel és más-más ingert közvetít.

Az érző receptoraink gyorsan adaptálódnak a beérkező ingerekre és így agyunk segítségével képesek megkülönböztetni a veszélyes és veszélytelen ingereket. Nem terhelnek bennünket például folyamatosan azzal, hogy érezzük a ruhát, amit viselünk, vagy folyamatos nyomást sem kell éreznünk ülés közben, normál körülmények között nem érezzük a szívdobogásunkat, a bélműködésünket stb. Ha mindez nem ilyen kifinomultan összehangolt működésű szervezet lenne, akkor egész nap csak zakatolást, sistergést és nyomást éreznénk, és a figyelmünket elterelné lényeges dolgokról. Így még aludni is nehéz lenne.

Mint a többi érzékszervünknél is tapasztalhatjuk, tapintásunk is becsapható. Arisztotelész írta le a legrégebbi tapintási illúziót. Ha keresztbe tesszük a két egymás melletti ujjunkat, és megérintünk egy tárgyat úgy, hogy mindkét ujjhegyünk egyszerre ér hozzá, akkor úgy fog tűnni, mintha egyszerre két tárgyhoz értünk volna hozzá.

Az érintés ezen felül a családi és társas kapcsolatok kifejezőeszköze, az ölelés a ragaszkodás vagy együttérzés megmutatásának eszköze. Kultúránként más és más az elfogadott szintje azonban. A déli népeknél általában a sűrűbb testi érintés az elfogadott, az északi népeknél pedig a ritkább.

Az érintésre való reagálás azonban nem csak az ember privilégiuma, és nem is csak az állatoké, hiszen bizonyos növények is mozgással reagálnak. Például a mimóza: